Miután (vagy mielőtt) ezen a listán végigrágja magát az érdeklődő, gurítson egy kicsit lejjebb, és olvassa el a szintén ma közzétett, zseniális és izgalmas új epizódot! Intrika, pénz, veszélyek és szex, csak itt a Dublin Blogon!
13+1 darabos bevásárlólista
1 csomag szeletelt kenyér: € 1,8 = 475 Ft
fél liter Smithwick's: € 2,2 = 580 Ft, pubban: € 5 = 1190 Ft
5 db reggeli bacon (legolcsóbb): € 1,9 = 500 Ft
buszjegy a városba és vissza: € 3 = 790 Ft
10 db-os szeletelt cheddar: € 3,2 = 845 Ft
15 deka sonka, szeletelt: € 2,7 = 715 Ft
1 db közepes paprika: € 1 = 265 Ft
1 csomag bármilyen cigaretta: € 8,2 = 2165 Ft
1 átlagos színházjegy: € 22 = 5810 Ft
1 közepes, rendelt pizza: € 20 = 5280 Ft
1 Big Mac: € 3,3 = 870 Ft
1 csomag óvszer: € 11 = 2900 Ft
2 db sima póló (akció a TopManben): € 15 = 3960 Ft
1 perc telefonbeszélgetés (belföld): € 0,29 = 77 Ft
2008. december 11., csütörtök
# 17 One last effort
A kamera közelít... Hideg téli idő, zúzmara, bent kandallótűz ropog. Andris számolgatja a napokat, meg az eurókat, töri a fejét nagyon, hogyan lehetne megoldani a még előtte álló feladatokat. A háttérzene: Dunkelbunt - La revedere
Kedves olvasók, hosszű szünet áll mögöttünk, és elérkeztünk a kétrészes szezonfinálé előtti utolsó bejegyzéshez. Egy hét múlva ilyenkor ugyanis már egy Pest felé tartó autóbuszon fogok ülni, hogy aztán csak az új évben lássam viszont - néhány napra még - a Smaragzöld Szigetet. Persze, mint mindig, most is nyomják a vállamat gondok, rendesen. De mik is? Nemsokára kiderül a mai részből, pl. az, hogy...
...hogyan ugorjunk ki egy egy éves bérleti szerződésből...
...mi az abszolút szerencsétlenség, ami az evezést illeti...
...milyen hideg tud lenni a tél Írországban...
...érdemes-e gaelül tanulni...
...hogy sikerült a karate övvizsga...
...miket szerettem volna még csinálni...
...és persze hogy úgy általában hogyan telnek az utolsó hetek!
Nem véletlenül nem sikerült már tíz napja új epizóddal szolgálnom a lelkes olvasótábornak (azért az kicsit fura, hogy senki nem reklamált...). A hét beadandóból ugyanis négyet még a jövő hét elejéig meg kellene írnom, plusz emellett dolgozni is kell, na meg az életet élvezni. Cserébe nem kell vizsgáznom (itt), így január közepén hazamehetek (hogy otthon vizsgázzak).
Annak, hogy január 11-én hazakötözöm, megvannak a hátrányai és az előnyei. A hátrányok egyértelműek: három héttel kevesebbet töltök itt, mint a többiek nagy része, amit persze nagyon sajnálok. Akik megérdemlik, azokkal azért nyilván találkozunk még. Másrészt, búcsút inthetek a második észak-írországi túrának, vagy a Kerry megyébe tervezett kirándulásnak; egyszerűen sem idő, sem pénz nem maradt ezekre. Nem szervezünk Radával, a bolgár lánnyal Balkán-partit sem, pedig ezt még év elején nagyon terveztük. A Szilvesztert is megette a fene: mindenki hazamegy, aki számítana, így én is - átrakattam a repülőjegyet január 1-jére, amennyi pénzbe ez került, annyit biztosan elköltenék aznap este a városközpontban, tán még többet is. És ezzel a leheletfinom gondolati szállal máris elérkeztünk a korai hazamenetel előnyeihez.
Történt ugyanis, hogy a szerződést a bérletről egy évre kötöttük, mivel 4 hónapra sehol nem találtunk lakást, Noel, a háziúr meg azt mondta, majd beszélünk róla január környékén. Beszéltünk. A lényeg az, hogy a letétet mindenki akkor kapja vissza, amikor talál a saját helyére valakit, aki a szerződésbe behelyettesíthető. Mivel a többiek január végéig maradnak, lehet, hogy rosszul gondolom, de szerintem egyszerűbb lesz nekem öt ember mellé egyet találnom, mint nekik egy ember mellé ötöt majd január végén vagy február elején. Persze jóindulatú fiú lévén segítek majd nekik, de amint elfeleztem a januári bérletet és visszakaptam a 430 euró letétet, már legalább pénzügyileg nem az én felelősségem, hogy ők mit hogyan oldanak meg. Hosszas hercehurca várható a közüzemi számlákkal is... Mindez majd január első napjainak témája lesz. Hogy mi lesz ha nem találok senkit? Szívás. De ebbe egyelőre nem akarok belegondolni.
Na azért persze nemcsak írásból és számolgatásból állnak ezek a hetek. A múlt hétvégén igazi sporthétvégét sikerült tartani. Szombaton levizsgáztam lila övre, ami még engem is meglepett, főleg, hogy a vizsgáztató szenszej szerint "fantastic" meg "very good" voltam, ezeket a szavakat pedig még soha senki nem használta velem és bármilyen sporttal kapcsolatban. A vizsga egyébként az UCD-n volt, ami egy másik egyetem Dublin délkeleti részében, nagyon-nagyon messze a központtól; egyben ez a kampusz dicsekedhet Európa legrondább víztornyával is. Nem a levegőbe beszélek, Ukrajna és Moldova is szebb tákolmányokat tudhat magáénak.
Vasárnap pedig egy finom kis zúzmarás reggelen elmentünk evezni a Boyne folyóra.
A Boyne Dublintól úgy 50-60 km-re északra van, nagyobb, és sokkal, de sokkal koszosabb, mint a Liffey. Amellett, hogy a hőmérséklet úgy nulla fok körül van és a kajakokból a múltkorról bennük maradt vizet nem kiönteni, hanem kitörni kell, már az viccessé teszi a túra indulását, mikor az egyik srác, aki kocsival jött, a fémcsatos gurknikat a tetőcsomagtartón felejti, azok pedig jól bele is akadnak a hátsó szélvédőbe - így mikor barátunk lecsukja a csomagtartót, a hátsó szélvédő szempillantás alatt ripityomra törik. Meglepő. Ő mindenesetre mosolyog, visszaöltözik, lehet, hogy titkon még örül is, hogy nem kell eveznie a folyón, ami a part mentén néhol még be is van fagyva.
Egyszóval frissítő érzés. A kezem kb ráfagy az evezőkre, még szerencse, hogy már gyakorlott vagyok, így a kb három óra alatt mind a hét vízesést csont nélkül teljesítem. Mindezek után a koronát az teszi fel a túra tetejére, hogy az utolsó tíz méteren, ezután a híd után közvetlenül, már a part felé evezve egyszercsak - teljesen sima vízen - a kajak úgy dönt, hogy beborul a vízbe. Ez még nem lenne probléma, de valamiért egyből ki is esem belőle, így aztán először a jégtáblák között a partra kell úszni, majd egy jó mérföldet futni hogy visszaszerezzük az elszabadult kajakot. Kellemes.
Bennel elkezdtünk gael órákra járni, csak úgy poénból, de ez a nyelv tényleg alkalmatlannak tűnik a XXI. század kihívásaira. Hogy lehet pl. azt a mondatot hogy "Cén chaoi a bhfuíl tú?" úgy kiejteni, hogy "kekholltú"? A srác, aki oktat minket, minden bizonnyal anyanyelvű gael, pontosan ezért egy csomó mindent nem tud a saját nyelvéről. A kiejtés furcsaságait firtató kérdésekre pl. általában azzal válaszol hogy "hát, régen biztos nem így mondták, de az írás meg így maradt". Két hét után mindenesetre már egy alapbeszélgetést le tudnék bonyolítani gaelül, de azt is maximálisan meg tudom érteni, hogy az írek inkább angolul beszélnek.
Az elmúlás szele már meg-megcsapdos minket. A héten már volt olyan, aki elköszönt tőlünk, Daniela, a mexikói lány, akit, hát, megértünk, hogy olyan messziről nem akar már visszajönni karácsony után. Nekem most inkább a spórolásról szólnak ezek a hetek, hiszen fogalmam sincsen, mi lesz januárban, de új lakás Pesten biztosan... Na és persze holnap belevetem magam a karácsonyi vásárlók közé.
Hogy kompenzáljam az olvasni vágyókat, nemsokára egy, az eddigieknél informatívabb listát teszek közzé, ami azok számára is hasznos, akik esetleg a jövőben idejönnének. Addig is tessék olvasgatni és to be continued...
Kedves olvasók, hosszű szünet áll mögöttünk, és elérkeztünk a kétrészes szezonfinálé előtti utolsó bejegyzéshez. Egy hét múlva ilyenkor ugyanis már egy Pest felé tartó autóbuszon fogok ülni, hogy aztán csak az új évben lássam viszont - néhány napra még - a Smaragzöld Szigetet. Persze, mint mindig, most is nyomják a vállamat gondok, rendesen. De mik is? Nemsokára kiderül a mai részből, pl. az, hogy...
...hogyan ugorjunk ki egy egy éves bérleti szerződésből...
...mi az abszolút szerencsétlenség, ami az evezést illeti...
...milyen hideg tud lenni a tél Írországban...
...érdemes-e gaelül tanulni...
...hogy sikerült a karate övvizsga...
...miket szerettem volna még csinálni...
...és persze hogy úgy általában hogyan telnek az utolsó hetek!
Nem véletlenül nem sikerült már tíz napja új epizóddal szolgálnom a lelkes olvasótábornak (azért az kicsit fura, hogy senki nem reklamált...). A hét beadandóból ugyanis négyet még a jövő hét elejéig meg kellene írnom, plusz emellett dolgozni is kell, na meg az életet élvezni. Cserébe nem kell vizsgáznom (itt), így január közepén hazamehetek (hogy otthon vizsgázzak).
Annak, hogy január 11-én hazakötözöm, megvannak a hátrányai és az előnyei. A hátrányok egyértelműek: három héttel kevesebbet töltök itt, mint a többiek nagy része, amit persze nagyon sajnálok. Akik megérdemlik, azokkal azért nyilván találkozunk még. Másrészt, búcsút inthetek a második észak-írországi túrának, vagy a Kerry megyébe tervezett kirándulásnak; egyszerűen sem idő, sem pénz nem maradt ezekre. Nem szervezünk Radával, a bolgár lánnyal Balkán-partit sem, pedig ezt még év elején nagyon terveztük. A Szilvesztert is megette a fene: mindenki hazamegy, aki számítana, így én is - átrakattam a repülőjegyet január 1-jére, amennyi pénzbe ez került, annyit biztosan elköltenék aznap este a városközpontban, tán még többet is. És ezzel a leheletfinom gondolati szállal máris elérkeztünk a korai hazamenetel előnyeihez.
Történt ugyanis, hogy a szerződést a bérletről egy évre kötöttük, mivel 4 hónapra sehol nem találtunk lakást, Noel, a háziúr meg azt mondta, majd beszélünk róla január környékén. Beszéltünk. A lényeg az, hogy a letétet mindenki akkor kapja vissza, amikor talál a saját helyére valakit, aki a szerződésbe behelyettesíthető. Mivel a többiek január végéig maradnak, lehet, hogy rosszul gondolom, de szerintem egyszerűbb lesz nekem öt ember mellé egyet találnom, mint nekik egy ember mellé ötöt majd január végén vagy február elején. Persze jóindulatú fiú lévén segítek majd nekik, de amint elfeleztem a januári bérletet és visszakaptam a 430 euró letétet, már legalább pénzügyileg nem az én felelősségem, hogy ők mit hogyan oldanak meg. Hosszas hercehurca várható a közüzemi számlákkal is... Mindez majd január első napjainak témája lesz. Hogy mi lesz ha nem találok senkit? Szívás. De ebbe egyelőre nem akarok belegondolni.
Na azért persze nemcsak írásból és számolgatásból állnak ezek a hetek. A múlt hétvégén igazi sporthétvégét sikerült tartani. Szombaton levizsgáztam lila övre, ami még engem is meglepett, főleg, hogy a vizsgáztató szenszej szerint "fantastic" meg "very good" voltam, ezeket a szavakat pedig még soha senki nem használta velem és bármilyen sporttal kapcsolatban. A vizsga egyébként az UCD-n volt, ami egy másik egyetem Dublin délkeleti részében, nagyon-nagyon messze a központtól; egyben ez a kampusz dicsekedhet Európa legrondább víztornyával is. Nem a levegőbe beszélek, Ukrajna és Moldova is szebb tákolmányokat tudhat magáénak.
Vasárnap pedig egy finom kis zúzmarás reggelen elmentünk evezni a Boyne folyóra.
A Boyne Dublintól úgy 50-60 km-re északra van, nagyobb, és sokkal, de sokkal koszosabb, mint a Liffey. Amellett, hogy a hőmérséklet úgy nulla fok körül van és a kajakokból a múltkorról bennük maradt vizet nem kiönteni, hanem kitörni kell, már az viccessé teszi a túra indulását, mikor az egyik srác, aki kocsival jött, a fémcsatos gurknikat a tetőcsomagtartón felejti, azok pedig jól bele is akadnak a hátsó szélvédőbe - így mikor barátunk lecsukja a csomagtartót, a hátsó szélvédő szempillantás alatt ripityomra törik. Meglepő. Ő mindenesetre mosolyog, visszaöltözik, lehet, hogy titkon még örül is, hogy nem kell eveznie a folyón, ami a part mentén néhol még be is van fagyva.
Egyszóval frissítő érzés. A kezem kb ráfagy az evezőkre, még szerencse, hogy már gyakorlott vagyok, így a kb három óra alatt mind a hét vízesést csont nélkül teljesítem. Mindezek után a koronát az teszi fel a túra tetejére, hogy az utolsó tíz méteren, ezután a híd után közvetlenül, már a part felé evezve egyszercsak - teljesen sima vízen - a kajak úgy dönt, hogy beborul a vízbe. Ez még nem lenne probléma, de valamiért egyből ki is esem belőle, így aztán először a jégtáblák között a partra kell úszni, majd egy jó mérföldet futni hogy visszaszerezzük az elszabadult kajakot. Kellemes.
Bennel elkezdtünk gael órákra járni, csak úgy poénból, de ez a nyelv tényleg alkalmatlannak tűnik a XXI. század kihívásaira. Hogy lehet pl. azt a mondatot hogy "Cén chaoi a bhfuíl tú?" úgy kiejteni, hogy "kekholltú"? A srác, aki oktat minket, minden bizonnyal anyanyelvű gael, pontosan ezért egy csomó mindent nem tud a saját nyelvéről. A kiejtés furcsaságait firtató kérdésekre pl. általában azzal válaszol hogy "hát, régen biztos nem így mondták, de az írás meg így maradt". Két hét után mindenesetre már egy alapbeszélgetést le tudnék bonyolítani gaelül, de azt is maximálisan meg tudom érteni, hogy az írek inkább angolul beszélnek.
Az elmúlás szele már meg-megcsapdos minket. A héten már volt olyan, aki elköszönt tőlünk, Daniela, a mexikói lány, akit, hát, megértünk, hogy olyan messziről nem akar már visszajönni karácsony után. Nekem most inkább a spórolásról szólnak ezek a hetek, hiszen fogalmam sincsen, mi lesz januárban, de új lakás Pesten biztosan... Na és persze holnap belevetem magam a karácsonyi vásárlók közé.
Hogy kompenzáljam az olvasni vágyókat, nemsokára egy, az eddigieknél informatívabb listát teszek közzé, ami azok számára is hasznos, akik esetleg a jövőben idejönnének. Addig is tessék olvasgatni és to be continued...
2008. december 1., hétfő
#16 Downstream with everydays
Teljesen átlagos esti kép. Andris ül az asztalnál, egyik kezében mentolos csokis jégkrém, a másikban tea, a másikban Smithwicks, a másikban Jamesons... Az asztalon mindenhol iskolai és munkahelyi dolgok, de ő blogot ír, rendületlenül. Háttérzene: Platters - Smoke gets in your eyes
Ha a szeptember a megérkezés, az október a beilleszkedés, a november pedig a kalandok hónapja volt, akkor a december a hétköznapoké. Fura, hogy ez pont az ünnepeket is tartalmazó hónapra esik, de egyelőre így tűnik. Vagy csak már túlságosan megszoktam itt. A mai epizódban tehát semmi kiugróan érdekes nem lesz, viszont kiderül, hogy...
...hogy lehet 160%-os haszonnal eladni egy biciklit...
...milyen az ír stand up comedy...
...mik a feszültség forrásai egy nemzetközi albérletben...
...kik és mikor fognak meglátogatni otthon...
...egyáltalán mikor megyek haza...
...milyen medencében kajakozni...
...és persze, hogy azért néhány vizsga itt is lesz!
A bicikli jó vétel volt - ellentétben a 100 eurós kabáttal, ami hónaljban (a kommentekben NEM kérek erre vonatkozó vicceket!) máris elkezdett kopni. 50 euróért vettem, és 130-at kaptam érte, ami barátok közt is jó pénznek számít. Igaz, egyszer kellett rajta féket cserélni, de az az én hibám volt: úgy gondoltam, hogy minden további nélkül ott hagyhatom az egyetemen egy éjszakára a biciklit. Reggelre az események emlékeztettek arra, hogy a kampusz azért mégiscsak Ballymun környékén van, mindkét fékemet tönkretették. És ezzel még jól jártam, nem ritka reggelenként az, hogy lezárt első kerekeket látok a tárolóknál - mert elvágni a láncot bonyolultabb, mint leszerelni a vázat az első kerékről.
Persze ahhoz, hogy ilyen szép haszonnal váljak meg a hideg miatt feleslegessé vált velocipédtől, kellett a kedves vásárló figyelmetlensége is: két ötven euróst adni egy helyett ciki, de mindketten megszámoltuk a pénzt a másik előtt, szóval kritika nem érthet. Másrészt: panaszkodás esetén a "késő bánat, eb gondolat" mondásra alapozva felhozható, hogy a "pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el" elve nehogy már pont a kapitalizmus tanítómesterének számító Írországban ne legyen érvényes.
Említettem, hogy hideg van. Igen, itt is beköszöntött a december. Hó nem esik, sőt, most eső sem, de hideg van. A múlt héten egész végig hét ágra sütött a nap, aminek szombaton lett meg a böjtje egy átláthatatlan köd formájában, de ezt leszámítva panaszra nincs ok. Csak legendák szólnak a távoli déli Kerry megyéről, ahol a hegyekben hó is esik, de az messze van innen (sajnos, teszem hozzá, mert oda még el kellene menni).
Erről jut eszembe, hogy lassan-lassan szorít az idő. December 17-29 között otthon esz a fene (meg Bécsben és Münchenben, csak hogy pontosak legyünk), és január 11-ére már megvan a repülőjegyem haza. 29 napot töltök még a Smaragzöld Szigeten... ez némileg szomorú.
A mindennapok azért folynak. Szombat este Ben barátaival mentünk el valahova a Temple Barban, és jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy péntek éjjel nem sokat aludtam. Ha nem lennék ilyen átkozottul kedves ember, a francia lakótársaim biztosan kaptak volna szombaton azért, amit műveltek.
Fél négykor, mikor én már pihentetem a hosszas munkában testemet, Voy pedig a saját, hosszas evésben elfáradt testét, megérkeznek Davidék. Kulcs nincs. Azazhogy van, csak náluk éppen nincsen. Mindezt hosszas csengetéssel és kiabálással hozzák a tudtunkra. Én fel is ébredek, de "fog a franc lemenni" felkiáltással inkább a másik oldalamra fordulok. Voyba több könyörület szorult, ő kinyitja, de ó jaj, bár ne tenné, hiszen a java még csak ezután jön - hajnalig.
Persze ebben semmi különös nincs, csak félő, hogy ha ex-börtönőr szomszédunk még egyszer felhívja Noelt, a háziurat, fityiszt kapunk mi vissza januárban, nem foglalót. Legközelebb mindenesetre kikötjük a csengőt, biztos ami biztos.
A szerda viszont egész sűrű nap volt. Mivel már elég hideg van, a sima kajakedzések nem a Liffeyn, hanem egy külön erre a célra épített fedett medencében folynak. Ez a klub vezetője szerint mindössze "15 percre" van az egyetemtől. Hát igen. 15 perc busszal, és utána még egy óra gyaloglás, szóval a vízben mindössze 20 percet töltök, ami összesen arra elég, hogy gyakoroljam, mit kell csinálni, ha felborulok. A pool session után ugyanis comedy night-ra megyek az egyetemen.
Az itteni stand up comedy olyan, mint otthon, azt leszámítva, hogy az egyetemisták finoman szólva is leszarják (pedig a közönség itt komoly részét képezi a shownak). Alapvetően amerikaiakat látunk csak, illetve franciákat, de hát belőlük mindenhol van elég sok. Nehéz úgy követni a poénokat, hogy az akcentus és az artikuláció miatt három szóból csak kettőt ért az ember, de az pl. kemény volt, mikor a srác a következőt mondta:
"Tavalyelőtt voltam Németországban a VB-n. Remek szervezés. Komolyan. Le voltam nyűgözve. Minden világeseményt a németeknek kellene szervezni. Hát nem? Mindig is szervezőzsenik voltak! Pl. többmillió embert tehervonatokban utaztatni Európán keresztül - na az sem semmi!"
Két német ült mellettem, Ben hangosan röhögött, Pedro picit elképedt.
Említettem, hogy gyakorolni kell a kajakozást. Na nem mintha olyan rosszul menne. Viszont hamarosan vizsga lesz - ha minden jól megy, másodfokú raftingos leszek. Az egyetlen, ami kissé ijesztő, hogy a vizsga viszont a jéghideg folyóban lesz. A másik vizsga most szombaton lesz - kék övre. Nagyon meglepődnék ha meglenne, de ki tudja? Ezzel mindenesetre le is zártam az itteni vizsgaidőszakot... Jöhetnek a vég nélküli beadandók, aztán a karácsony.
Aztán pedig, január után, az Erasmus folytatása... Bár nem tudom, mennyien vették tényleg komolyan, de a társaság első találkozója jövő nyáron lesz... Na és hol? A Szigeten! De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre próbálom ahogy csak lehet, meghosszabbítani ezt a 29 napot. To be continued...
Ha a szeptember a megérkezés, az október a beilleszkedés, a november pedig a kalandok hónapja volt, akkor a december a hétköznapoké. Fura, hogy ez pont az ünnepeket is tartalmazó hónapra esik, de egyelőre így tűnik. Vagy csak már túlságosan megszoktam itt. A mai epizódban tehát semmi kiugróan érdekes nem lesz, viszont kiderül, hogy...
...hogy lehet 160%-os haszonnal eladni egy biciklit...
...milyen az ír stand up comedy...
...mik a feszültség forrásai egy nemzetközi albérletben...
...kik és mikor fognak meglátogatni otthon...
...egyáltalán mikor megyek haza...
...milyen medencében kajakozni...
...és persze, hogy azért néhány vizsga itt is lesz!
A bicikli jó vétel volt - ellentétben a 100 eurós kabáttal, ami hónaljban (a kommentekben NEM kérek erre vonatkozó vicceket!) máris elkezdett kopni. 50 euróért vettem, és 130-at kaptam érte, ami barátok közt is jó pénznek számít. Igaz, egyszer kellett rajta féket cserélni, de az az én hibám volt: úgy gondoltam, hogy minden további nélkül ott hagyhatom az egyetemen egy éjszakára a biciklit. Reggelre az események emlékeztettek arra, hogy a kampusz azért mégiscsak Ballymun környékén van, mindkét fékemet tönkretették. És ezzel még jól jártam, nem ritka reggelenként az, hogy lezárt első kerekeket látok a tárolóknál - mert elvágni a láncot bonyolultabb, mint leszerelni a vázat az első kerékről.
Persze ahhoz, hogy ilyen szép haszonnal váljak meg a hideg miatt feleslegessé vált velocipédtől, kellett a kedves vásárló figyelmetlensége is: két ötven euróst adni egy helyett ciki, de mindketten megszámoltuk a pénzt a másik előtt, szóval kritika nem érthet. Másrészt: panaszkodás esetén a "késő bánat, eb gondolat" mondásra alapozva felhozható, hogy a "pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el" elve nehogy már pont a kapitalizmus tanítómesterének számító Írországban ne legyen érvényes.
Említettem, hogy hideg van. Igen, itt is beköszöntött a december. Hó nem esik, sőt, most eső sem, de hideg van. A múlt héten egész végig hét ágra sütött a nap, aminek szombaton lett meg a böjtje egy átláthatatlan köd formájában, de ezt leszámítva panaszra nincs ok. Csak legendák szólnak a távoli déli Kerry megyéről, ahol a hegyekben hó is esik, de az messze van innen (sajnos, teszem hozzá, mert oda még el kellene menni).
Erről jut eszembe, hogy lassan-lassan szorít az idő. December 17-29 között otthon esz a fene (meg Bécsben és Münchenben, csak hogy pontosak legyünk), és január 11-ére már megvan a repülőjegyem haza. 29 napot töltök még a Smaragzöld Szigeten... ez némileg szomorú.
A mindennapok azért folynak. Szombat este Ben barátaival mentünk el valahova a Temple Barban, és jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy péntek éjjel nem sokat aludtam. Ha nem lennék ilyen átkozottul kedves ember, a francia lakótársaim biztosan kaptak volna szombaton azért, amit műveltek.
Fél négykor, mikor én már pihentetem a hosszas munkában testemet, Voy pedig a saját, hosszas evésben elfáradt testét, megérkeznek Davidék. Kulcs nincs. Azazhogy van, csak náluk éppen nincsen. Mindezt hosszas csengetéssel és kiabálással hozzák a tudtunkra. Én fel is ébredek, de "fog a franc lemenni" felkiáltással inkább a másik oldalamra fordulok. Voyba több könyörület szorult, ő kinyitja, de ó jaj, bár ne tenné, hiszen a java még csak ezután jön - hajnalig.
Persze ebben semmi különös nincs, csak félő, hogy ha ex-börtönőr szomszédunk még egyszer felhívja Noelt, a háziurat, fityiszt kapunk mi vissza januárban, nem foglalót. Legközelebb mindenesetre kikötjük a csengőt, biztos ami biztos.
A szerda viszont egész sűrű nap volt. Mivel már elég hideg van, a sima kajakedzések nem a Liffeyn, hanem egy külön erre a célra épített fedett medencében folynak. Ez a klub vezetője szerint mindössze "15 percre" van az egyetemtől. Hát igen. 15 perc busszal, és utána még egy óra gyaloglás, szóval a vízben mindössze 20 percet töltök, ami összesen arra elég, hogy gyakoroljam, mit kell csinálni, ha felborulok. A pool session után ugyanis comedy night-ra megyek az egyetemen.
Az itteni stand up comedy olyan, mint otthon, azt leszámítva, hogy az egyetemisták finoman szólva is leszarják (pedig a közönség itt komoly részét képezi a shownak). Alapvetően amerikaiakat látunk csak, illetve franciákat, de hát belőlük mindenhol van elég sok. Nehéz úgy követni a poénokat, hogy az akcentus és az artikuláció miatt három szóból csak kettőt ért az ember, de az pl. kemény volt, mikor a srác a következőt mondta:
"Tavalyelőtt voltam Németországban a VB-n. Remek szervezés. Komolyan. Le voltam nyűgözve. Minden világeseményt a németeknek kellene szervezni. Hát nem? Mindig is szervezőzsenik voltak! Pl. többmillió embert tehervonatokban utaztatni Európán keresztül - na az sem semmi!"
Két német ült mellettem, Ben hangosan röhögött, Pedro picit elképedt.
Említettem, hogy gyakorolni kell a kajakozást. Na nem mintha olyan rosszul menne. Viszont hamarosan vizsga lesz - ha minden jól megy, másodfokú raftingos leszek. Az egyetlen, ami kissé ijesztő, hogy a vizsga viszont a jéghideg folyóban lesz. A másik vizsga most szombaton lesz - kék övre. Nagyon meglepődnék ha meglenne, de ki tudja? Ezzel mindenesetre le is zártam az itteni vizsgaidőszakot... Jöhetnek a vég nélküli beadandók, aztán a karácsony.
Aztán pedig, január után, az Erasmus folytatása... Bár nem tudom, mennyien vették tényleg komolyan, de a társaság első találkozója jövő nyáron lesz... Na és hol? A Szigeten! De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre próbálom ahogy csak lehet, meghosszabbítani ezt a 29 napot. To be continued...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)