Liffey folyó, erős sodrás. Andris félelmetes erővel kajakozik keresztül a habokon, majd egyszercsak egy nagyobb hullám, és hopp - hősünk máris a víz alatt van. Háttérzene: Oliver Onions - Dune Buggy
A fenti jelenet persze nem történt meg, de akár meg is történhetett volna (és biztosan meg is fog), ugyanis rátaláltam az eddigi legjobb egyetemi klubra, a kenusokra, akik igazából kajakosok. Persze Írországban az ilyen tévedések nem is számítanak... Ma is sikerült belekeveredni pl. a bürokrácia fonalgombolyagjába, amiből egy hónapja azt hittem, már sikerült kikeveredni. Vatevör. Kezdődjön hát a hosszú hétvége és a mai epizód, amiből kiderül, hogy...
...mi az a banking holiday...
...mi az a polo...
...hogyan kajakozom...
...elsüllyedtem-e az első alkalommal...
...milyen meglepetéseket tartogat az AIB...
...egyáltalán, mi az az AIB...
...és persze hogy másnaposan a legjobb blogot írni!
Kezdjük akkor az utóbbival. Nos igen, tegnap volt nálunk egy kis összejövetel, ahol megint érdekes emberek/érdekes sztorik kerültek be a látómezőmbe. Itt van pl. Fleur, a francia lány, aki saját bevallása szerint is egy szót sem tud angolul. Na de akkor mit keres itt? Rejtély. Kiderül az is, hogy Alex, az egyik német, aki egyébként a német hadsereg tisztje, rendőrségi ügybe keveredett. Egy ismeretlen minden ok nélkül megütötte az utcán, ő meg visszaütött. A vicces az, hogy aki megütötte, az ír hadsereg tisztje volt. Szóval vehetjük úgy, hogy a két ország hadban áll. Erre azért inni kellett...
Ami a mai napot illeti, a másnaposságot még a szokásos sport + szauna sem tudta elmulasztani, viszont legalább nem vettem annyi mindent az Aldiban, mint egyébként éhesen vettem volna. Lehet, hogy az van emögött, hogy az AIB megint kiakasztott. A rövidítés az Allied Irish Bankot jelenti, egyébként. Mielőtt kijöttem, konzultáltam Jamie-vel a témában, aki azt mondta, hogy Írországban nagyon könnyű bankszámlát nyitni. Haha. Ha ez könnyű, bele sem merek gondolni, milyen lehet olyasvalami, ami nehéz. Kb. egy hónapja adtam be a papírokat a számlához, olvashatta minden nyájas olvasó, mégis ma, mikor a számlát rendezni mentem a bankba, még nem volt megnyitva (!) a számla, mert elvesztettek egy fénymásolatot (!!) arról a levélről, ami igazolta, hogy tényleg ott lakom ahol lakom. Ez fél órába került nekem, ami nem sok, de lakhatnék akár Dél-Dublinban is. Ennek elintézése azért volt fontos, mert lassan jönnek a számlák, azokat pedig direct debittel fizetjük. Ez azt jelenti hogy némi regisztráció után a szolgáltató az összegeket a számla keltezésétől számított 10-15 napon belül leemeli automatikusan a bankszámláról. Ilyen egyszerű - ezért igazából nem is értem, hogy a franciák miért pánikolnak, és miért nyomnak a kezembe fejenként 50 eurót hogy fizessem be ha netán számla jönne. Egyrészt még nem jött, másrészt pedig fogalmunk sincsen hogy mennyi lesz. Az itteniek közül még Voytól várnám a leginkább hogy egy kis kelet-európai lazasággal kezelje ezt az ügyet, de mivel ő a hétvégére Bolognába utazik a barátnőjéhez, szintén a kezembe nyom egy ötvenest. Fascinating. Én mindenesetre várok még ezzel, bár az ő pénzeiket persze befizettem.
Ez is csak a sok-sok érthetetlen szokás egyike. A másik ilyen, csak hogy egy példát említsek, a lökdösődés, amit az írek előszeretettel művelnek. Furcsa, mert utána viszont mentegetőznek, de legközelebb is ugyanúgy fel fognak lökni, mint korábban. Most már ehhez is hozzászoktam, de az elején furcsa volt, mint a köszönés. Itt mindenki "Hey how are you"-val köszön, amiről először nem tudtam, mit kell rá válaszolni, ezért elkezdtem fejtegetni hogy hogy vagyok, hiszen ugye, ez volt a kérdés. Mikor kiderült, hogy ez senkit sem érdekel, volt egy hét mikor csak zavartan mormoltam valamit a köszönés után, és csak a harmadik héten jöttem rá hogy a "Hey how are you" kérdésre (vagyis inkább "heyhowerya" ahogy itt ejtik) a megfelelő válasz a "finehowerya", valamint a másik válaszának tökéletes figyelmen kívül hagyása.
Már csak azért is várok a befizetésekkel, mert fogytán a "gempa" a pénztárcámban, és ezért nem pazarlom hülyeségekre, amíg meg nem jön drága, bürokratikusan legalább ugyanilyen balfasz egyetememtől (az indexe? óóó, de, le van zárva, csak a kolléganő elfelejtette megnyomni a "megerősítés" gombot) a késlekedő Erasmus ösztöndíj. Ezért a mostani hosszú hétvégét (itt szombat-hétfő) a világválsággal teljesen összhangban nem "banking holidaynek" hívom, hanem "bankruptcy holidaynek". Szerencsére a csak a társaság fele megy csak most hétvégén Észak-Írországba, úgyhogy lesz még alkalom megnézni a belfasti bombatölcséreket.
Addig is kajak-kajak-kajak. Szerdán voltam először a kenuklubbal - kajakozni, ugyanis az írek minden vadvízi csónakot kenunak hívnak, és rátaláltam az egyetem legjobb klubjára. Alapvetően jót beszélgettem már az odaúton is Kyle-lal, félig chicagoi, félig texasi haverommal, aki a kevés cserediák egyike a klubban, de aztán kiderült, hogy itt az írek is barátkozóak. Kicsit úgy éreztem magam, mint a gólyatáborba menet, ami azért veszélyes, mert így négyéves távlatból már annak is érdekes egy-két momentuma, de itt csak néhány hónapot leszek, végülis...
A Liffey-re megyünk, Dublintól kicsit nyugatra egy kajakklubba. Itt néhány, a "szánalom" kategóriát súroló közösségépítő játék után (gólyatábor, ugye) Éanna magyarázza el az alapokat. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de mikor először megláttam az ő nevét a klub fórumán, nekem egy hosszú hajú, kelta népviseletbe öltözött hárfás lány ugrott be. Na most ehhez képest ő egy alacsony, vékony, nikkelbolha-effektussal bőven megáldott fiú. Ír nevek. Szörnyű.
A vicces az a kajakozásban, hogy tényleg jól megy. Persze, Kécskén kajakoztam én eleget, na de az egy összerakható kétszemélyes, szakállas bolgár szörny volt, ezek meg kicsi egyszemélyes műanyag kajakok. És igen. Ennek ellenére is. A gyakorlott raftingos klubvezetők után én nyomom itt a legjobban, amit meg is jegyeznek, és amit én azzal magyarázok hogy a magyar végül is evezős népség.
Nyilván poén is lesz a végén, hisz mégiscsak rólam van szó... Mikor elkezdünk polózni (ami olyan, mint a vízilabda csak kajakban ülve - javasolhatnánk a paralimpiára láb nélküli embereknek), egyszer túl hevesen nyúlok a labdáért, és hopp, a kajak máris félig tele van vízzel. Vagy félig üres - attól függ, ugye, optimista vagy pesszimista szemszögből nézzük. Innentől kezdve pedig a Titanicban ülök, ami lassan, de biztosan süllyed. Persze irányítani is egyre nehezebb, ami minden mozdulatomat rendkívül viccessé teszi. Valahogy mégis sikerül visszakormányozni a part azon részéig ahol már ki lehet szállni, és abban a szent szúrásban, mikor a hajó orra eléri a partot, hirtelen elsüllyed, velem egyetemben. Hogy is mondta Cojó? Lehet valami bármilyen bíztató, ha én vagyok benne, valami úgyis történni fog. Eh voilá. Ettől fogva viszont legalább mindenki rólam beszél, és ezért egy jéghideg fürdő igazán nem nagy ár.
A kajakklub annyira megtetszik, hogy november elején egy egész hétvégére megyek velük Achillbe, a galwayi Pink Training helyett az LGBT klubbal, és addig is sok-sok evezés... Pl. a jövő héten is, kétszer. Legközelebb viszek fényképezőgépet is, ígérem, és updatelünk egy kicsit, mert ráfér már az öreg fotóalbumra. (Jut eszembe: a glendaloughi esős kirándulásról a Fabian által készített képek ITT láthatóak).
Ennyit mára, a fejét fáradtan álomra hajtó Andris képével búcsúzunk médám é mészjő. To be continued...
A fenti jelenet persze nem történt meg, de akár meg is történhetett volna (és biztosan meg is fog), ugyanis rátaláltam az eddigi legjobb egyetemi klubra, a kenusokra, akik igazából kajakosok. Persze Írországban az ilyen tévedések nem is számítanak... Ma is sikerült belekeveredni pl. a bürokrácia fonalgombolyagjába, amiből egy hónapja azt hittem, már sikerült kikeveredni. Vatevör. Kezdődjön hát a hosszú hétvége és a mai epizód, amiből kiderül, hogy...
...mi az a banking holiday...
...mi az a polo...
...hogyan kajakozom...
...elsüllyedtem-e az első alkalommal...
...milyen meglepetéseket tartogat az AIB...
...egyáltalán, mi az az AIB...
...és persze hogy másnaposan a legjobb blogot írni!
Kezdjük akkor az utóbbival. Nos igen, tegnap volt nálunk egy kis összejövetel, ahol megint érdekes emberek/érdekes sztorik kerültek be a látómezőmbe. Itt van pl. Fleur, a francia lány, aki saját bevallása szerint is egy szót sem tud angolul. Na de akkor mit keres itt? Rejtély. Kiderül az is, hogy Alex, az egyik német, aki egyébként a német hadsereg tisztje, rendőrségi ügybe keveredett. Egy ismeretlen minden ok nélkül megütötte az utcán, ő meg visszaütött. A vicces az, hogy aki megütötte, az ír hadsereg tisztje volt. Szóval vehetjük úgy, hogy a két ország hadban áll. Erre azért inni kellett...
Ami a mai napot illeti, a másnaposságot még a szokásos sport + szauna sem tudta elmulasztani, viszont legalább nem vettem annyi mindent az Aldiban, mint egyébként éhesen vettem volna. Lehet, hogy az van emögött, hogy az AIB megint kiakasztott. A rövidítés az Allied Irish Bankot jelenti, egyébként. Mielőtt kijöttem, konzultáltam Jamie-vel a témában, aki azt mondta, hogy Írországban nagyon könnyű bankszámlát nyitni. Haha. Ha ez könnyű, bele sem merek gondolni, milyen lehet olyasvalami, ami nehéz. Kb. egy hónapja adtam be a papírokat a számlához, olvashatta minden nyájas olvasó, mégis ma, mikor a számlát rendezni mentem a bankba, még nem volt megnyitva (!) a számla, mert elvesztettek egy fénymásolatot (!!) arról a levélről, ami igazolta, hogy tényleg ott lakom ahol lakom. Ez fél órába került nekem, ami nem sok, de lakhatnék akár Dél-Dublinban is. Ennek elintézése azért volt fontos, mert lassan jönnek a számlák, azokat pedig direct debittel fizetjük. Ez azt jelenti hogy némi regisztráció után a szolgáltató az összegeket a számla keltezésétől számított 10-15 napon belül leemeli automatikusan a bankszámláról. Ilyen egyszerű - ezért igazából nem is értem, hogy a franciák miért pánikolnak, és miért nyomnak a kezembe fejenként 50 eurót hogy fizessem be ha netán számla jönne. Egyrészt még nem jött, másrészt pedig fogalmunk sincsen hogy mennyi lesz. Az itteniek közül még Voytól várnám a leginkább hogy egy kis kelet-európai lazasággal kezelje ezt az ügyet, de mivel ő a hétvégére Bolognába utazik a barátnőjéhez, szintén a kezembe nyom egy ötvenest. Fascinating. Én mindenesetre várok még ezzel, bár az ő pénzeiket persze befizettem.
Ez is csak a sok-sok érthetetlen szokás egyike. A másik ilyen, csak hogy egy példát említsek, a lökdösődés, amit az írek előszeretettel művelnek. Furcsa, mert utána viszont mentegetőznek, de legközelebb is ugyanúgy fel fognak lökni, mint korábban. Most már ehhez is hozzászoktam, de az elején furcsa volt, mint a köszönés. Itt mindenki "Hey how are you"-val köszön, amiről először nem tudtam, mit kell rá válaszolni, ezért elkezdtem fejtegetni hogy hogy vagyok, hiszen ugye, ez volt a kérdés. Mikor kiderült, hogy ez senkit sem érdekel, volt egy hét mikor csak zavartan mormoltam valamit a köszönés után, és csak a harmadik héten jöttem rá hogy a "Hey how are you" kérdésre (vagyis inkább "heyhowerya" ahogy itt ejtik) a megfelelő válasz a "finehowerya", valamint a másik válaszának tökéletes figyelmen kívül hagyása.
Már csak azért is várok a befizetésekkel, mert fogytán a "gempa" a pénztárcámban, és ezért nem pazarlom hülyeségekre, amíg meg nem jön drága, bürokratikusan legalább ugyanilyen balfasz egyetememtől (az indexe? óóó, de, le van zárva, csak a kolléganő elfelejtette megnyomni a "megerősítés" gombot) a késlekedő Erasmus ösztöndíj. Ezért a mostani hosszú hétvégét (itt szombat-hétfő) a világválsággal teljesen összhangban nem "banking holidaynek" hívom, hanem "bankruptcy holidaynek". Szerencsére a csak a társaság fele megy csak most hétvégén Észak-Írországba, úgyhogy lesz még alkalom megnézni a belfasti bombatölcséreket.
Addig is kajak-kajak-kajak. Szerdán voltam először a kenuklubbal - kajakozni, ugyanis az írek minden vadvízi csónakot kenunak hívnak, és rátaláltam az egyetem legjobb klubjára. Alapvetően jót beszélgettem már az odaúton is Kyle-lal, félig chicagoi, félig texasi haverommal, aki a kevés cserediák egyike a klubban, de aztán kiderült, hogy itt az írek is barátkozóak. Kicsit úgy éreztem magam, mint a gólyatáborba menet, ami azért veszélyes, mert így négyéves távlatból már annak is érdekes egy-két momentuma, de itt csak néhány hónapot leszek, végülis...
A Liffey-re megyünk, Dublintól kicsit nyugatra egy kajakklubba. Itt néhány, a "szánalom" kategóriát súroló közösségépítő játék után (gólyatábor, ugye) Éanna magyarázza el az alapokat. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de mikor először megláttam az ő nevét a klub fórumán, nekem egy hosszú hajú, kelta népviseletbe öltözött hárfás lány ugrott be. Na most ehhez képest ő egy alacsony, vékony, nikkelbolha-effektussal bőven megáldott fiú. Ír nevek. Szörnyű.
A vicces az a kajakozásban, hogy tényleg jól megy. Persze, Kécskén kajakoztam én eleget, na de az egy összerakható kétszemélyes, szakállas bolgár szörny volt, ezek meg kicsi egyszemélyes műanyag kajakok. És igen. Ennek ellenére is. A gyakorlott raftingos klubvezetők után én nyomom itt a legjobban, amit meg is jegyeznek, és amit én azzal magyarázok hogy a magyar végül is evezős népség.
Nyilván poén is lesz a végén, hisz mégiscsak rólam van szó... Mikor elkezdünk polózni (ami olyan, mint a vízilabda csak kajakban ülve - javasolhatnánk a paralimpiára láb nélküli embereknek), egyszer túl hevesen nyúlok a labdáért, és hopp, a kajak máris félig tele van vízzel. Vagy félig üres - attól függ, ugye, optimista vagy pesszimista szemszögből nézzük. Innentől kezdve pedig a Titanicban ülök, ami lassan, de biztosan süllyed. Persze irányítani is egyre nehezebb, ami minden mozdulatomat rendkívül viccessé teszi. Valahogy mégis sikerül visszakormányozni a part azon részéig ahol már ki lehet szállni, és abban a szent szúrásban, mikor a hajó orra eléri a partot, hirtelen elsüllyed, velem egyetemben. Hogy is mondta Cojó? Lehet valami bármilyen bíztató, ha én vagyok benne, valami úgyis történni fog. Eh voilá. Ettől fogva viszont legalább mindenki rólam beszél, és ezért egy jéghideg fürdő igazán nem nagy ár.
A kajakklub annyira megtetszik, hogy november elején egy egész hétvégére megyek velük Achillbe, a galwayi Pink Training helyett az LGBT klubbal, és addig is sok-sok evezés... Pl. a jövő héten is, kétszer. Legközelebb viszek fényképezőgépet is, ígérem, és updatelünk egy kicsit, mert ráfér már az öreg fotóalbumra. (Jut eszembe: a glendaloughi esős kirándulásról a Fabian által készített képek ITT láthatóak).
Ennyit mára, a fejét fáradtan álomra hajtó Andris képével búcsúzunk médám é mészjő. To be continued...
4 megjegyzés:
Helló. Nem jártáll méég pipa boltban TATA
Még nem, nem találtam még olyat ami kimondottan pipabolt... De keresek
erős :) nagyon jól szórakozok a bejegyzéseiden és nagyon irigyellek is :)
Emlékszem, én 7 éve kajakoztam először, és nekem is meglepően jól ment. Aztán szünet, és idén sikerült újra :) De még mindig ugyanolyan szinten.
Megjegyzés küldése