Snittek: Andris fejjel lefelé kihajol a Blarney kastélyból; egy kisebb társaság barangol a blarney-i erdőben, boszorkányok, varázsfák és dolmenek között; a cobhi kikötőben ugyanaz a társaság nézi, hogy nyugszik le a nap az óceán fölött... Háttérzene: Pentangle - Light Flight vagy a pörgősebb zenék kedvelőinek: Andre Rieu - Riverdance
Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, valamint mindazok a kedves olvasók, akik nem esnek bele ezekbe a kategóriákba! Elvarázsoltak. Innentől kezdve egy életre ékesszóló lettem, ha a blarney-i boszorkány is úgy akarja. Ráadásul még egy kívánságom is teljesülni fog. Mindezért pedig csak a testi épségemet kellett kockára tennem - kétszer. Hát nem megéri? Kiderül a mai részből, na és az is, hogy...
...jobb-e Cork, mint Dublin...
...hol lakik a blarney-i boszorkány...
...mi az az ékesszólók köve...
...milyen a kortárs ír színház...
...hova érdemes elmenni Corkban...
...miért reading és miért nem writing week...
...és persze, hogy másodszorra minden vízesés szárazon teljesíthető!
A rengeteg (!!) új kép ITT található.
Kezdjük az elejétől, nyájas olvasók! Be kell valljam, így utólag fogalmam sincsen, mi történt a múlt hét vasárnap és a hét szerda között. Kiestek a dolgok, na nem a szokásos okból, hanem mert valószínűleg semmi érdemleges impulzus nem ért a külvilág részéről. Az ilyesmit itt reading weeknek hívják, ami egyfajta őszi szünet az egyetemisták részére. Persze ez azt is jelenti, hogy a reading week után kell leadni a legtöbb beadandó dolgozatot, ami az egészet leginkább writing weekké teszi. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe arra nézve, mit, és mennyit kellett írnom, egyezzünk ki abban, hogy sokat, és röpüljünk tovább térben és időben a csütörtök-pénteki eseményekre, hiszen ezek adják a hét savát-borsát.
Ben úgy döntött, mivel meglátogatja Josie, egy barátnője, miért ne utazzanak el Corkba, ami Írország második fővárosának tekinthető, kb. egy itteni Debrecen. Fabian és én pedig úgy gondoltuk, ha már elutaznak, miért ne tartsunk velük. Csütörtök kora reggel így (részemről nulla, azaz nulla perc alvás után) buszra szálltunk. Cork négy és fél órányira van innen, szóval lehetőség még lett is volna arra, hogy a buszon aludjak, de ezt, fájdalom, nem tudtam kihasználni az itteni egyik hülye szokás miatt. Bármikor megáll ugyanis a busz, és kinyitják a csomagtartót, egy gépi hang üvöltve közli a busz belsejében tartózkodóknak, hogy vigyázzanak a (kint lévő) csomagtartó-ajtók közelében, mert éppen működnek. Szóval nagyjából negyed óránként felébredtem a "Stand clear, luggage doors operating" katonás ritmusára. Tatának javaslom, hogy ha majd a legkisebb unokákat kelti fel reggelenként, cserélje le a jó öreg katonaindulót erre.
Cork nem egy szép város. Ezzel, azt hiszem, nem sértek meg senkit. Dublin sem szép. Cork pedig pont olyan, mintha Dublint lekicsinyítették volna nagyjából az egyharmadára-egynegyedére. Folyó, ronda hidak, koszos utcák és sok-sok kocsma meg egyenépület. Mindezzel együtt látnivaló persze akad, és egyvalamiben azért különbözik a két város: Cork telis-tele van zegzugos kis utcákkal. Igaz, ezek többsége semmiféle vadregényes szépséget nem tartogat, de a várost körülvevő dombokról azért jobb ilyeneken lejönni, mint a San Franciscót meghazudtoló méretű lépcsős sugárutakon. Mint kiderül, Cork félig van csak kész. Azt már eddig is megszoktuk, hogy bármilyen műemlék jellegű épületet látogattunk meg, biztos, hogy éppen felújították, de legalább mellette volt egy - minden fényképen látszó - építkezési terület kék vagy sárga nejlonnal, az viszont egész új érzés, ha egy egész város ilyen. Gyakorlatilag fél percenként lehet egy-egy újabb építkezésbe botlani, és ha ez a fényképeken nem látszik, az mindössze az én aranykezemet dícséri.
A város levegőjét (és néhol a kilátást is) egy hatalmas sörgyár uralja. Az illatok nagyon jók, a látvány meg lenyűgöző, olyan, mintha hat-hét hatalmas sörösdoboz lenne a folyóparton. Mindezekhez közel, bután, hanyagul és ízléstelenül elhelyezett utcai lámpák által megvilágítva látható a város főutcája, ami leginkább a pesti körútra hasonlít. Tudomásunk szerint itt is vannak látványosságok, de ezekről sorra derül ki, hogy egyik sem túlságosan nagy szám. Pl. az English Market, ami egy egészen sima piac. Vagy a mellette lévő Bishop Lucey's Garden, ami meg egy arcpirítóan talpalatnyi zöld terület. Amúgy is vicces, ha egy püspököt Lucey-nak hívnak.
A fő látnivalók megtekintése előtt persze tiszteletünket tesszük egy kis zsákutcában, a dombtetőn egy templom mögött lévő hostelben, egy olyan szobában ahova pont sikerült bezsúfolni négy ágyat, és ahol a "saját fürdőszoba felárért" még egy, azaz egy darab kicsi mosdótálat is kapunk. A látnivalók megtekintése után pedig vonatpótló buszra szállunk, és következik Cobh, az itteni tengerpart.
Cobh kb. fél órára van Corktól busszal, már sötétedik, mire kiérünk. Az egész falu egy kis szigeten van az óceán egyik zárt öblében, amit tehát látunk, az az óceán, csak éppen az istennek sem akar hullámozni. A naplemente azért egész megkapó, főleg, ha az ember kezében sör is helyet kap (ami itt, ugye, illegális a nyílt utcán). Jelentős kaptató után még egy katedrálishoz is sikerül felkapaszkodni, ami, mint kiderül, nem nagyon éri meg a vesződséget, a kilátás innen sem jobb, a templomba pedig sötétedés után nem nagyon engedik be az embert. Így a leereszkedés után a játszótéren és az óceánparti parkban múlatjuk az időt, amíg vissza nem térünk Corkba a busszal.
A városban jelentős vita arról, hogy hova menjünk. Ben és Fabian inkább a pubokat térképezné fel, amire persze én sem mondok nemet, de én előtte megnéznék valamit egy színházban, amiben Josie is partner (egyébként ő is politológus - hö hö, a kultúra, ugye...). Úgyhogy röpke két órára szétválnak útjaink, és míg Benék valahol a városban kóvályognak, mi a Cork Art Theatre-ben egy egészen durva, sötét, depressziós és beteg kortárs drámát nézünk, amiben két szereplő (férj és feleség) visszatekintéseiből annyi derül ki, hogy (gyenge idegzetűek ugorjanak a következő bekezdésre) a nő megőrült, a férje bezáratta és kezeltette, amitől még jobban megőrült, és mivel félt, hogy a gyerekei is öröklik a baját, mindkettőt megfojtotta és kiszúrta a szemüket, majd öngyilkos lett. A darab egyébként mindemellett nem rossz, csak a férjet játszó színész minden második mondata az hogy "uuuáááááhh".
A fentiek ellenére vidáman vetjük bele magunkat a corki éjszakába. Elsőként a Bierhaus nevű helyet tekintjük meg, ami azzal büszkélkedik, hogy a világ sok-sok országából több, mint 50-féle sörrel szolgál. Megtudjuk pl. hogy milyen a 2001-es díjnyertes litván sör (szar), valamint iszunk Duff-ot is (Simpsons rajongók figyelem!) és nem maradhat el a kedvencem, a Duvel sem.
Ami ezután történik, az nincs meg, persze most a szokásos okból.
Másnap reggel első utunk Blarneyba vezet. Ha eddig nem láttunk volna semmit, mint kiderül, a túra ezért az egy kis faluért is megérte volna. Ha valaki ír tündérmeséket emleget, nekem mostantól Blarney fog az eszembe jutni, még akkor is, ha az egyik első látvány, amellyel szembesülünk, egy plazmatévével és parabola-antennával felszerelt Garda-autó.
Írországban követelmény, hogy ha valahol van egy kastély, egy hatalmas park és botanikus kert is legyen körülötte. Ha még ez nem lenne elég, a középkori Blarney Kastély csodatevő kastély. Nem véletlenül írják ki minden méteren hogy ERRE van a kastély. Ami miatt érdekes lesz a nagy, üres, néhol romos és hajmeresztő lépcsőkkel büszkélkedő épület, az az ékesszólók köve. Mindez egy kő a kastély falába építve, amelyet, ha valaki megcsókol, egész életére ékesszóló lesz. Ami mindezt nehézzé teszi, az az, hogy mindehhez fejjel lefelé kell kihajolni a bástya tetejéről, gyakorlatilag a semmi fölé, persze ma már némi segítséggel. Erről a dokumentációt a képek között lehet látni, na és persze a blogot olvasva érezni is a hatást.
A kert gyönyörű és hatalmas. Vadregényes vízinövények között vezet az ösvény, dolmenek alatt és vízesések mellett sétálunk, a legenda szerint pedig egy boszorkány lakja az erdőt. A boszorka egy vasorrú bába formájú kőben lakik, éjszaka pedig megszökik onnan. Az eszköztárához tartozik egy meredek és nedves lépcsősor is, amelyen, ha valaki felmegy, aztán háttal le, becsukott szemmel, és úgy, hogy közben csak egy kívánságra gondol, az öreglány egy éven belül teljesíti. Hát persze, hogy ezt is ki kell próbálni!
A hatalmas parkban persze órákig el lehet sétálni. Sziklák, erdei ösvények, hatalmas fák, még pálmák is... És mindezek mellett vicces táblák, mint pl. a "Careful tractor", ami egy vesszővel a két szó között azt jelentené: "Vigyázat, traktor", de így viszont "Elővigyázatos traktor". Tehát nyugodtan sétálgathatunk, elütni úgysem fog senki.
A mesék földjét elhagyva vissza Corkba, ahol még néhány óra séta és a katedrális (természetesen felújítás alatt) megtekintése után buszra szállunk és hip-hopp, este 10-re már Dublinban is vagyunk.
Ezután persze jöhet a visszatérés a dolgos hétköznapokhoz... Vasárnap pedig ismét evezőstúra, ugyanott, ahol a múltkor, némileg hidegebb vízzel. Ezúttal viszont vízbeesés nélkül! Ami egyben azt is jelenti, hogy magabiztosan vágok neki decemberben az evezősvizsgának, ami után remélhetőleg másodfokú raftingos válik belőlem !
Ezzel búcsúzunk mára, vegyük úgy, hogy megjelent a böngészőben a "Philip Capice". To be continued...
Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, valamint mindazok a kedves olvasók, akik nem esnek bele ezekbe a kategóriákba! Elvarázsoltak. Innentől kezdve egy életre ékesszóló lettem, ha a blarney-i boszorkány is úgy akarja. Ráadásul még egy kívánságom is teljesülni fog. Mindezért pedig csak a testi épségemet kellett kockára tennem - kétszer. Hát nem megéri? Kiderül a mai részből, na és az is, hogy...
...jobb-e Cork, mint Dublin...
...hol lakik a blarney-i boszorkány...
...mi az az ékesszólók köve...
...milyen a kortárs ír színház...
...hova érdemes elmenni Corkban...
...miért reading és miért nem writing week...
...és persze, hogy másodszorra minden vízesés szárazon teljesíthető!
A rengeteg (!!) új kép ITT található.
Kezdjük az elejétől, nyájas olvasók! Be kell valljam, így utólag fogalmam sincsen, mi történt a múlt hét vasárnap és a hét szerda között. Kiestek a dolgok, na nem a szokásos okból, hanem mert valószínűleg semmi érdemleges impulzus nem ért a külvilág részéről. Az ilyesmit itt reading weeknek hívják, ami egyfajta őszi szünet az egyetemisták részére. Persze ez azt is jelenti, hogy a reading week után kell leadni a legtöbb beadandó dolgozatot, ami az egészet leginkább writing weekké teszi. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe arra nézve, mit, és mennyit kellett írnom, egyezzünk ki abban, hogy sokat, és röpüljünk tovább térben és időben a csütörtök-pénteki eseményekre, hiszen ezek adják a hét savát-borsát.
Ben úgy döntött, mivel meglátogatja Josie, egy barátnője, miért ne utazzanak el Corkba, ami Írország második fővárosának tekinthető, kb. egy itteni Debrecen. Fabian és én pedig úgy gondoltuk, ha már elutaznak, miért ne tartsunk velük. Csütörtök kora reggel így (részemről nulla, azaz nulla perc alvás után) buszra szálltunk. Cork négy és fél órányira van innen, szóval lehetőség még lett is volna arra, hogy a buszon aludjak, de ezt, fájdalom, nem tudtam kihasználni az itteni egyik hülye szokás miatt. Bármikor megáll ugyanis a busz, és kinyitják a csomagtartót, egy gépi hang üvöltve közli a busz belsejében tartózkodóknak, hogy vigyázzanak a (kint lévő) csomagtartó-ajtók közelében, mert éppen működnek. Szóval nagyjából negyed óránként felébredtem a "Stand clear, luggage doors operating" katonás ritmusára. Tatának javaslom, hogy ha majd a legkisebb unokákat kelti fel reggelenként, cserélje le a jó öreg katonaindulót erre.
Cork nem egy szép város. Ezzel, azt hiszem, nem sértek meg senkit. Dublin sem szép. Cork pedig pont olyan, mintha Dublint lekicsinyítették volna nagyjából az egyharmadára-egynegyedére. Folyó, ronda hidak, koszos utcák és sok-sok kocsma meg egyenépület. Mindezzel együtt látnivaló persze akad, és egyvalamiben azért különbözik a két város: Cork telis-tele van zegzugos kis utcákkal. Igaz, ezek többsége semmiféle vadregényes szépséget nem tartogat, de a várost körülvevő dombokról azért jobb ilyeneken lejönni, mint a San Franciscót meghazudtoló méretű lépcsős sugárutakon. Mint kiderül, Cork félig van csak kész. Azt már eddig is megszoktuk, hogy bármilyen műemlék jellegű épületet látogattunk meg, biztos, hogy éppen felújították, de legalább mellette volt egy - minden fényképen látszó - építkezési terület kék vagy sárga nejlonnal, az viszont egész új érzés, ha egy egész város ilyen. Gyakorlatilag fél percenként lehet egy-egy újabb építkezésbe botlani, és ha ez a fényképeken nem látszik, az mindössze az én aranykezemet dícséri.
A város levegőjét (és néhol a kilátást is) egy hatalmas sörgyár uralja. Az illatok nagyon jók, a látvány meg lenyűgöző, olyan, mintha hat-hét hatalmas sörösdoboz lenne a folyóparton. Mindezekhez közel, bután, hanyagul és ízléstelenül elhelyezett utcai lámpák által megvilágítva látható a város főutcája, ami leginkább a pesti körútra hasonlít. Tudomásunk szerint itt is vannak látványosságok, de ezekről sorra derül ki, hogy egyik sem túlságosan nagy szám. Pl. az English Market, ami egy egészen sima piac. Vagy a mellette lévő Bishop Lucey's Garden, ami meg egy arcpirítóan talpalatnyi zöld terület. Amúgy is vicces, ha egy püspököt Lucey-nak hívnak.
A fő látnivalók megtekintése előtt persze tiszteletünket tesszük egy kis zsákutcában, a dombtetőn egy templom mögött lévő hostelben, egy olyan szobában ahova pont sikerült bezsúfolni négy ágyat, és ahol a "saját fürdőszoba felárért" még egy, azaz egy darab kicsi mosdótálat is kapunk. A látnivalók megtekintése után pedig vonatpótló buszra szállunk, és következik Cobh, az itteni tengerpart.
Cobh kb. fél órára van Corktól busszal, már sötétedik, mire kiérünk. Az egész falu egy kis szigeten van az óceán egyik zárt öblében, amit tehát látunk, az az óceán, csak éppen az istennek sem akar hullámozni. A naplemente azért egész megkapó, főleg, ha az ember kezében sör is helyet kap (ami itt, ugye, illegális a nyílt utcán). Jelentős kaptató után még egy katedrálishoz is sikerül felkapaszkodni, ami, mint kiderül, nem nagyon éri meg a vesződséget, a kilátás innen sem jobb, a templomba pedig sötétedés után nem nagyon engedik be az embert. Így a leereszkedés után a játszótéren és az óceánparti parkban múlatjuk az időt, amíg vissza nem térünk Corkba a busszal.
A városban jelentős vita arról, hogy hova menjünk. Ben és Fabian inkább a pubokat térképezné fel, amire persze én sem mondok nemet, de én előtte megnéznék valamit egy színházban, amiben Josie is partner (egyébként ő is politológus - hö hö, a kultúra, ugye...). Úgyhogy röpke két órára szétválnak útjaink, és míg Benék valahol a városban kóvályognak, mi a Cork Art Theatre-ben egy egészen durva, sötét, depressziós és beteg kortárs drámát nézünk, amiben két szereplő (férj és feleség) visszatekintéseiből annyi derül ki, hogy (gyenge idegzetűek ugorjanak a következő bekezdésre) a nő megőrült, a férje bezáratta és kezeltette, amitől még jobban megőrült, és mivel félt, hogy a gyerekei is öröklik a baját, mindkettőt megfojtotta és kiszúrta a szemüket, majd öngyilkos lett. A darab egyébként mindemellett nem rossz, csak a férjet játszó színész minden második mondata az hogy "uuuáááááhh".
A fentiek ellenére vidáman vetjük bele magunkat a corki éjszakába. Elsőként a Bierhaus nevű helyet tekintjük meg, ami azzal büszkélkedik, hogy a világ sok-sok országából több, mint 50-féle sörrel szolgál. Megtudjuk pl. hogy milyen a 2001-es díjnyertes litván sör (szar), valamint iszunk Duff-ot is (Simpsons rajongók figyelem!) és nem maradhat el a kedvencem, a Duvel sem.
Ami ezután történik, az nincs meg, persze most a szokásos okból.
Másnap reggel első utunk Blarneyba vezet. Ha eddig nem láttunk volna semmit, mint kiderül, a túra ezért az egy kis faluért is megérte volna. Ha valaki ír tündérmeséket emleget, nekem mostantól Blarney fog az eszembe jutni, még akkor is, ha az egyik első látvány, amellyel szembesülünk, egy plazmatévével és parabola-antennával felszerelt Garda-autó.
Írországban követelmény, hogy ha valahol van egy kastély, egy hatalmas park és botanikus kert is legyen körülötte. Ha még ez nem lenne elég, a középkori Blarney Kastély csodatevő kastély. Nem véletlenül írják ki minden méteren hogy ERRE van a kastély. Ami miatt érdekes lesz a nagy, üres, néhol romos és hajmeresztő lépcsőkkel büszkélkedő épület, az az ékesszólók köve. Mindez egy kő a kastély falába építve, amelyet, ha valaki megcsókol, egész életére ékesszóló lesz. Ami mindezt nehézzé teszi, az az, hogy mindehhez fejjel lefelé kell kihajolni a bástya tetejéről, gyakorlatilag a semmi fölé, persze ma már némi segítséggel. Erről a dokumentációt a képek között lehet látni, na és persze a blogot olvasva érezni is a hatást.
A kert gyönyörű és hatalmas. Vadregényes vízinövények között vezet az ösvény, dolmenek alatt és vízesések mellett sétálunk, a legenda szerint pedig egy boszorkány lakja az erdőt. A boszorka egy vasorrú bába formájú kőben lakik, éjszaka pedig megszökik onnan. Az eszköztárához tartozik egy meredek és nedves lépcsősor is, amelyen, ha valaki felmegy, aztán háttal le, becsukott szemmel, és úgy, hogy közben csak egy kívánságra gondol, az öreglány egy éven belül teljesíti. Hát persze, hogy ezt is ki kell próbálni!
A hatalmas parkban persze órákig el lehet sétálni. Sziklák, erdei ösvények, hatalmas fák, még pálmák is... És mindezek mellett vicces táblák, mint pl. a "Careful tractor", ami egy vesszővel a két szó között azt jelentené: "Vigyázat, traktor", de így viszont "Elővigyázatos traktor". Tehát nyugodtan sétálgathatunk, elütni úgysem fog senki.
A mesék földjét elhagyva vissza Corkba, ahol még néhány óra séta és a katedrális (természetesen felújítás alatt) megtekintése után buszra szállunk és hip-hopp, este 10-re már Dublinban is vagyunk.
Ezután persze jöhet a visszatérés a dolgos hétköznapokhoz... Vasárnap pedig ismét evezőstúra, ugyanott, ahol a múltkor, némileg hidegebb vízzel. Ezúttal viszont vízbeesés nélkül! Ami egyben azt is jelenti, hogy magabiztosan vágok neki decemberben az evezősvizsgának, ami után remélhetőleg másodfokú raftingos válik belőlem !
Ezzel búcsúzunk mára, vegyük úgy, hogy megjelent a böngészőben a "Philip Capice". To be continued...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése